III.

Másnap délután a két orvos összeveszett. Conway legalábbis veszekedésnek érezte a dolgot, bár nem tudhatta, hogy Arretapec teljesen idegen tudata minek véli.

Akkor kezdődött, amikor a VUXG ismét megkérte, hogy maradjon néma és mozdulatlan, és visszatelepedett Conway vállára, mondván, hogy így jobban tud koncentrálni, mint lebegve. Conway szó nélkül engedelmeskedett, bár nagyon sok mindent szeretett volna kérdezni: mi baja a betegnek? Mit tesz ebben az ügyben Arretapec? És hogyan teszi, ha egyikük sem nyúl soha a beteghez? Conway elszenvedte annak az orvosnak minden kínját, aki olyan beteggel találja szembe magát, akin nem gyakorolhatja a hivatását: mardosta a kíváncsiság. Mégis igyekezett nyugton maradni.

De ismét viszketni kezdett a füle, jobban, mint eddig bármikor. Alig vette észre a sár- és vízgejzíreket, amiket a parti vízben gázoló dinosaurus vert föl. A könyörtelen, szüntelen viszketés addig gyötörte, amíg hirtelen kiáltással a füléhez nem kapott, s eszelősen vakarni nem kezdte. A gesztustól nyomban megkönnyebbült, de…

– Nem tudok dolgozni, ha nyüzsög – mondta Arretapec, s szavainak gyorsasága nagy érzelmi töltésre utalt. – Ezért távozzék tőlem nyomban.

– Nem nyüzsögtem – tiltakozott dühösen Conway. – A fülem viszketett, és…

– A viszketés, kivált, ha ilyen heves mozgásra készteti, olyan testi rendellenesség jele, amit kezelni kell – szakította félbe a VUXG. – Esetleg olyan parazita is okozhatja, amely a testén élősködik anélkül, hogy ön tudna róla. Én kifejezetten azt kértem, hogy az asszisztensem teljesen egészséges legyen, és ne abból a fajból való, amely szándékosan vagy önhibáján kívül hajlamos parazitákat táplálni, mivel a fajta különösen hajlamos a nyüzsgésre, ezért nyilván megérti az elégedetlenségemet. Ha nem teszi azt a hirtelen mozdulatot, sikerült volna megtennem valamit, ezért távozzék.

– Maga gőgös kis…

Ebben a pillanatban a dinosaurus lábai megcsúsztak az iszapos vízben, és az állat hatalmasan elhasalt. A fölfröccsenő sár eláztatta Conwayt, lábát kisebbfajta árhullám mosta. Ettől aztán elhallgatott, és egyszeriben rájött, hogy nem érte személyes sérelem. Számos értelmes fajon éltek paraziták, némelyeknek kifejezetten erre volt szükségük az egészségük érdekében, így esetükben a tetves szó csupán annyit jelentett, hogy a lehető legjobb állapotban vannak. Mindazonáltal Arretapec talán mégis meg akarta sérteni, de ezt nem tudhatta biztosan. És a VUXG is igen fontos személy volt…

– Pontosabban mit sikerült volna megtennie? – kérdezte gúnyosan Conway. Még mindig dühös volt, ám inkább szakmai, mint személyes vonalon kívánta folytatni ezt a vitát. Különben is, tudta, hogy tolmácsgép úgyis elveszi a bántó élt a szavaiból. – Mi a csudát próbált tenni, és hogyan képzeli el ezt az egészet, ha csak nézi a beteget?

– Nem tudom elmondani – felelte néhány másodpercnyi szünet után Arretapec. – A célom… hatalmas… A jövő számára dolgozom. Úgysem értené meg.

– Honnan tudja? Ha elmondaná, hogy mit csinál, talán tudnék segíteni.

– Nem tud segíteni.

– Nézze – mondta kimerülten Conway –, még meg sem próbálta kihasználni a kórházban rejlő valamennyi lehetőséget. Bármit is próbál csinálni a betegével, az első lépésnek egy alapos kivizsgálásnak kellene lennie: elaltathatnánk, aztán jöhetne a röntgen, a szövettani vizsgálat meg a többi. Ez olyan értékes fiziológiai adatokat nyújtana, melyek segítségével…

– Vagyis azt akarja mondani – szakította félbe Arretapec –, hogy egy bonyolult szervezetet csak akkor érthetünk meg, ha előbb alkotóelemire bontjuk, és azokat egyenként megvizsgáljuk. Az én fajom nem hisz abban, hogy a tárgyát, vagy akár csak egy részét is el kell pusztítani ahhoz, hogy megértsük. Ezért az önök durva vizsgálati módszerei számomra értéktelenek. Javaslom, hogy távozzék.

Conway dühösen ment el.

Először legszívesebben berohant volna O'Marához, hogy megmondja neki: keressen más kifutófiút a VUXG számára. Csakhogy O'Mara azt mondta, hogy a dolog fontos, és nagyon csúnyákat mondana, ha megtudná, hogy Conway föladta csupán azért, mert nem elégítették ki a kíváncsiságát. Sok orvosnak – különösen a diagnoszták asszisztenseinek – nem engedték meg, hogy hozzányúljanak a főnökeik betegeihez. Talán Conway csak azon sértődött meg, hogy Arretapec a főnöke?

Ha Conway a mostani lelkiállapotában odament volna O'Marához, a vezető pszichológus valóban alkalmatlannak találta volna a munkájára. Az Általános Szektorban dolgozni nemcsak rangot jelentett; a munka érdekes és nagyon értékes is volt. Ha O'Mara most elküldte volna holmi bolygó kórházába, az lett volna Conway életének legnagyobb tragédiája. Ám ha O'Marához nem mehet, akkor hová menjen? Conway munka nélkül maradt. Hosszú perceken át álldogált töprengve egy sarokfolyosón, ahol valamennyi értelmes faj képviselője elhaladt, elkúszott vagy eldübörgött mellette, aztán eszébe jutott. Tehetne valamit, amit amúgy is meg kellett volna tennie, ha nincs ez a rohanás.

A kórház könyvtárában bőven akadt anyag a Föld őskoráról, mind szalagon, mind régimódi és ügyetlen könyvekben. Conway mindent fölhalmozott az asztalnál, és hozzálátott, hogy ezen a kerülő úton tudjon meg valamit a betegről. Az idő nagyon gyorsan telt.

Conway megtudta, hogy a dinosaurus nevet úgy általában használták az óriás hüllőkre. A beteg – nagyobb méretéből és a farka végén lévő csontos képződménytől eltekintve – leginkább a brontosaurusra emlékeztetett, amely a jura korszak mocsaraiban élt. Az is növényevő volt, ám betegükkel ellentétben semmiféle védőfegyvere nem volt korának ragadozóival szemben. Bőven akadtak fiziológiai adatok is, és Conway valósággal falta őket.

A gerincoszlop hatalmas csigolyákból állt, melyek a farokcsigolya kivételével üregesek voltak: ezért volt a test súlya aránylag kicsi, hatalmas méretéhez viszonyítva. Az állat tojásról szaporodott. A fej kicsi volt, alig fért belé agy. Ám ezen az agyon kívül volt egy igen fejlett idegközpont a keresztcsonti csigolyában is, amely jóval nagyobb volt az igazi agynál. Úgy tartották, a brontosaurus lassan nő, s hatalmas méretét annak köszönheti, hogy több mint kétszáz évig él.

Az egyik könyv azt állította, hogy ezek a saurusok voltak a természet legnagyobb kudarca. Ám egy másik kötetben az állt, hogy három földtörténeti korszakon – a triász, a jura és a kréta korszakon – át éltek és virágoztak, azaz mintegy 140 millió éven át, ami igazán szép teljesítmény egy „kudarctól”, kivált, ha arra gondolunk, hogy az ember csupán félmillió éve létezik! …

Conway azzal az érzéssel távozott a könyvtárból, hogy rájött valami fontos dologra, de nem tudta, hogy mire, és ez határozottan bosszantó érzés volt. Sietős ebédje alatt fölmérte, hogy további információra van szüksége, és ezt csupán egyetlen embertől kaphatja meg. Ismét föl kell keresnie O'Marát.

– Hol van a mi kis barátunk? – kérdezte élesen O'Mara, amikor Conway belépett a szobájába.

– Talán összevesztek?

Conway nagyot nyelt, és megpróbált nyugodtan felelni:

– Dr. Arretapec egyedül kíván foglalkozni a beteggel, én pedig a könyvtárban végeztem kutatásokat a dinosaurusokkal kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy öntől további információkat kaphatok.

– Valóban – mondta O'Mara, és áthatóan nézte a feszengő Conwayt. – Szóval…

A Megfigyelő Hadtestnek az a hajója, amely fölfedezte Arretapec szülőbolygóját, meggyőződött az ottani civilizáció magas fokáról, és rendelkezésükre bocsátotta a hiperhajtóművet. A kis lények az egyik első útjukon egy éretlen, új világot fedeztek föl, ahol nem volt értelmes élet, ám az egyik életforma – az óriás hüllők – fölkeltette az érdeklődésüket.

Közölték a galaktikus hatóságokkal, hogyha segítséget kapnának, tudnának tenni valamit, ami hasznára lenne a civilizáció egészének, s minthogy a telepatikus fajok képtelenek hazudni – nem is tudják fölfogni, hogy mi az a hazugság –, megkapták a kívánt segítséget, és Arretapec meg a betege az Általános Szektorba érkezett. Aztán volt itt még valami, mondta Conwaynek O'Mara. A VUXG-k pszichikai képességei között szerepelt a jövőbe látás képessége is. Bár nem sokra mentek vele, mert a képesség egyénekre nem vonatkozott, csak egész népességekre, s akkor is csak bizonytalanul és a távoli jövőt illetően. Conway még zavarodottabban távozott O'Marától, mint ahogyan érkezett. Még mindig próbálta összerakni az információkat értelmes egésszé, de vagy túl fáradt volt, vagy túl ostoba. Kétségtelenül fáradt volt; az utóbbi két napban valami sűrű, fáradt köd ülte meg az agyát.

Összefüggésnek kell lennie Arretapec érkezése és e között a szokatlan fáradtság között, gondolta Conway: jó fizikai állapotban volt, és soha semmiféle testi vagy szellemi megterhelés nem merítette ki ennyire. Aztán Arretapec is mondott valamit arról, hogy az a viszketés talán valami rendellenességnek a jele.

Conway most már nem egyszerűen bosszantónak érezte a VUXG doktorral való közös munkát. Aggódni kezdett a személyes biztonságáért. És ha a viszketést valami újfajta baktérium okozza, amit nem mutat ki a karjába operált műszer? Már gondolt ilyesmire akkor is, amikor Arretapec elküldte, de aztán egész nap ösztönösen nyugtatta magát, hogy szó sem lehet ilyesmiről, hiszen a viszketés nem jelentkezett újra. Tudta azért, hogy meg kellene nézetnie magát egy gyakorlottabb orvossal. Méghozzá rögtön.

De Conway nagyon fáradt volt. Megígérte magának, hogy másnap reggel alaposan megvizsgáltatja magát a korábbi főnökével, dr. Mannonnal. És másnap reggel kibékül Arretapeckel. Még mindig az ő különös, újfajta betegségén törte a fejét, no meg azon, hogy hogyan kell bocsánatot kérni egy VUXG-től, amikor elaludt.